2014. október 6., hétfő

Mókusinvázió Debrecenben

Vasárnap reggel bár egy igazán esős szomorú napra keltünk, de a jókedvet nem nélkülözve útnak indultunk Debrecenbe. Az útvonaltervezésnél legközelebb jobban kell figyelnünk a lehajtókra, de végül időben megérkeztünk a DASE pályára. Ennyit bevezetésként és jöjjenek is a száraz tények:

BEAC – Szeged 43-0

BEAC – Gödöllő 12-0

BEAC – Debrecen 12-19

Az első megmérettetés volt ez a torna idén ősszel, úgyhogy kissé bizonytalanok voltunk, hogy merre is tart a felkészülésünk, itt volt az ideje felmérni. Négy csapat tette tiszteletét Debrecenben, ahol kellemes őszi időt biztosítottak a szervezők, napsütés kis szellő, az előző napi eső miatt meg jó puha pálya. Szerencsés keze volt a kapitányunknak a sorsolással (bár erre már nem is emlékszik), így a második meccs lett a miénk a Szeged ellen. Az ellenfél nem állt a helyzet magaslatán, tudtuk az edzésen gyakoroltakat finomítani, illetve a kilencesünk is nyomás nélkül tudott játszani, így lett a végén egy pont gazdag mérkőzés.

Következhetett az Ördögök elleni rangadó: éreztük, hogy most el lehet kapni őket, nagy elánnal dobta magát a csapat a játékba, hasonlóan a gödöllőiekhez, így egy hajtós rakkolós meccs kerekedett ki. Sok kisebb-nagyobb szabálytalanság tarkította a játékot – földön játék, les, több előreejtés is volt (mindkét csapat jól védekezett, nem volt sok hely így a labdát sokszor már a védővel a nyakában kapta az ember). Két jó egyéni megmozdulást mi pontokra tudtunk váltani, így ezt a meccset is kapott cél nélkül zártuk.

A napot a házigazda Debrecen ellen zártuk: ők is megnyerték az addigi két meccsüket, jól játszottak, gyorsak voltak, a labdát is jól járatták. Ezt a jó játékot az utolsó meccsen is hozták. Két-két célt vitt mindkét csapat, az utolsó percre maradt a döntés, ahol egy debreceni gyors bedobás után üresen maradt a játékosuk, bevive a harmadik céljukat. A jutalomrúgás is bement, a játékidő is letelt, így lett 12-19 a vége.


Mindent összevetve jól sikerült a torna: visszajött az a stílus a pályán is, amit az edzésen gyakoroltunk, a fogások is fejlődtek. A büntetők rúgásával is sok területet nyertünk fáradságos munka nélkül.



Balról: Sebők Norbert, Szabó Zsolt, Kovács Barna, Ábrahám László, Fodor Bence, Tomasek Zoltán, Jakab László, Németh Andor, Jakus Gergely, Szabó Zsolt, Erdélyi Sándor (edző)