Ezen a hideg télies hétvégén a Magyar Olimpiai Rögbi Bajnokság II. fordulóját rendezték meg Százhalombattán a Vasút utcai Sporttelepen, ahol a véletlen folytán a BEAC női utánpótlás kosárlabda csapatának is szurkolhattunk a meccsek közti szünetekben.
Magáról a tornáról: régi ismerősként újra megkaptuk a Kecskemétet a csoportunkba, velük kezdtünk. Célt újfennt nem sikerült nekik vinni, viszont bennük se volt meg az az átütő erő, mint a múlt héten – más kérdés, hogy enerváltan kezdve mi nem tudtunk ebből profitálni.
Második meccsünkön a Fehérvárral játszottunk, ahol egy régi játékosunk/edzőnk, alapító atyánk, jelenleg a vezető, így minkét csapatban égett a bizonyítási vágy. Az első félidő jól kezdődött. Két céllal elhúztunk, és megnyugodtunk, túlságosan is. Ebből már kitalálhatják az olvasók: a második félidőben előbb egyenlítettek a ‘Vadkanok’, majd, miután több ígéretes lehetőséget is elpuskáztunk, fordítottak. Úgy fest, nem múlik el forduló a kezünkből kiadott győzelem nélkül. A végeredmény 12- 22.
Harmadik – helyosztó – mérkőzésünket az Érd ellen játszottuk. Itt, már komolyabb tét nélkül játszottunk, ami egyrészt nyugodtabbá tette a csapatot, másrészt utolsó esélyünk volt, hogy a vereség keserű piruláit a győzelem ízével lemossuk, ami végül sikerült. Végig irányítottunk, nem aludtunk el, szép egyéni megmozdulások és az egységes csapatjáték kevés hibával eredményre vezettek. Az eredmény: 26-12, a nap végén pedig a táblázat 6. helyét foglaltuk el.
A két meccs mutatja, hogy miben kell fejlődnünk: egyrészt hamarabb fel kell pörögni (majd nem leereszteni a vezetés tudatában), bátrabban vállalkozni az ütközésekre és az egy-az-egy elleni szituációk felvállalására (a többieknek meg az ilyen esetek támogatására), hisz láttuk, képesek vagyunk rá, ha koncentrálunk – meg amíg el nem fogy az oxigén. Mivel a mókus téli álmot nem alszik, így a téli hónapok pont alkalmasak alapozásra: szerezni egy kis állóképességet, gyorsulni, hogy tavasszal folytassuk mind az egyetemiben, mind a felnőttben.
