2014. november 18., kedd

Felnőtt 7’s kupa hétvége – hivatalos nevén Magyar Olimpiai Rögbi Bajnokság első fordulója

Idén az egyetemi mellett a ‘rendes’ felnőtt hetes bajnokságba is neveztünk, és most hétvégén jött el az első forduló ideje, Kecskeméten. Bár ez a szakág nem annyira népszerű, de meglepően sok, 11 csapat nevezett idén, és emellett kadet, junior csapatok részére is szerveztek egy-egy bajnokságot.
A szép számmal megjelent csapatokat csoportokba osztották, mi a Szegeddel, Kecskeméttel és Érddel kerültünk egy csoportba.

Az első meccs: Szeged.
A Tisza partiak az első osztályú csapatukkal érkeztek (illetve a Tudományegyetem is eljött, egy másik csoportba kerültek), azonban a játék képén ez nem látszott. Elég sok hibával játszottunk, kissé ideges volt a csapat, két-két célt vitt mindkét együttes, de mi berúgtuk a jutalmakat, míg ők kihagyták. Viszont a lefújás előtt szétestünk fejben, és fordítottak a szegediek, 14-17 lett a vége, egy megnyert meccset sikerült a kezünkből kiadni.

Második meccs: Kecskemét
A hazaiak elleni meccsről sok jót nem lehet mondani: teljesen más sebességgel játszottak, a tolongásuk erős volt, ha hozzánk került a labda letámadtak, agresszívan, jól játszottak – kívülről látványos, belülről nyomasztó volt a fölényük. A vége 0-38. Ezt a formát egész nap hozták: kapott cél nélkül nyerték meg a tornát, a csoportban pedig mi játszottuk a legszorosabb meccset ellenük.

Harmadik meccs: Érd
Itt már felszabadultan játszott a csapat, a nehezén túl voltunk, a kezdeti idegesség eltűnt, és így ki is jött a lépés: vittünk egy szép célt egy rövid bedobás-kombinációból, jók voltak a passzok, a védekezésünk is jó volt, így megérdemelt győzelemmel zártunk: 26-7.

Mindent összevetve úgy érzem a torna jól sikerült, avattunk egy újoncot is, aki rögtön céllal tette le a névjegyét. A jövő héten pedig irány Százhalombatta!

Szabó Zsolt



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése